A Tanyát 1887-ben vásárolta meg a Pálóczy-Horváth családtól -akik a környék földesurai voltak - az egyre nagyobb mezőgazdasági sikereket elérő Pethő család, melynek leszármazottjai ma is élnek Táborfalván.
Az egyre gyarapodó birtokon álló kis Tanyát a 30-as évek végéig bővítették, fejlesztgették, ekkor a környék gazdasági központjának számított cséplőgéppel, jószágokkal. Az államosítás és az azt követő nehéz évek szinte a teljes pusztulásba vitték a birtokot. 1987-ben vásároltam meg azzal a céllal, hogy a magyar falusi vendéglátás hagyományait megőrizzük és visszaadjuk régi méltóságát.
A Tanyán található a hajdan volt Európa-hírű Örkénytábori Lovagló- és Hajtó Tanárképző iskoláról fellelhető összes írásos és fénykép dokumentum. Az előre bejelentkezett vendégek átélhetik azt az érzést, hogy milyen lehetett a trakta egy jómódú tanyasi portán. Az evésnek-ivásnak csak a vendég gyomra és szerénysége szabhat határt. És megtanulhatja újra, mit jelent a virtus.